A falu a Kárpátok moldvai lejtőin, Bákótól délre helyezkedik el a Rekecsin-patak forrásánál, a Szeret jobboldali dombjai között található, tizenkét kilométerre Rekecsin (Răcăciuni) község központjától. Kialakulása a XIX. század első felére tehető, és a környékbeli falvakból ide ingázó favágó munkások beköltözésének kezdetével indult.
A helyi hagyomány szerint a völgy körüli dombokat beborító erdő, és a patak halgazdagsága vonzó volt az egyes -hatalom elől bujdosó- csángóknak. Külsőrekecsini katolikusokat először 1850-ben említettek egy misszió alkalmával 400 hívővel és egy 1807-ben épült fatemplommal. Az itt élő családok a mai napig megőrizték hitüket, a vallás nagyon nagy szerepet tölt be az életükben.
A falut dél és nyugat felől öreg bükk és tölgyfa lombjai takarják, amely biztosítja a falu tüzifáját. Ivóvizét a dombokból fakadó, kristálytiszta víz, vagy a mélyen ásott kutak (néhol gémeskutak) adják. A falu egészében csángómagyar, a családok száma megközelíti az ötszázat. A fő megélhetést a mezőgazdaság biztosítja. Helyi érdekesség a domboldalba ásott üregek sora, ezeket a termés (pityóka, répa, bor, pálinka, savanyúságok, stb.) raktározására hozták létre.
Néprajzi értékeik a következőkben jelentősek: nyelv, nyelvi szokások, népdalok, népmesék, régi imádságok és vallási énekek, öltözködés, építkezés, gyereknevelés, világnézet, egyes falusi mesterségek, viselkedés, rokoni kapcsolatok szabályozása stb. Népdalkincsük és néptáncaik után az itt készült szőttesek és varrottasok messzeföldön híresek.
Válogatás a Néprajzi Múzeum Fotótárának gyűjteményéből, Veress Sándor, Lükő Gábor, Domokos Pál Péter, Yrö Wichmann és Kallós Zoltán képei.
