Külsőrekecsin–Fundu Răcăciuni moldvai csángó falu

Ez Újesztendőben, éljenek örömvel,
örömvel menjenek Jézus elejibe!
Elejibe menvén, dícsérjétek rendben,
dicsértessék az ő áldott szentneve szállásikra!
/moldvai köszöntő/

Uráló gyermekek

Találtam egy filmet, azaz csak találtam volna mert semmi nyoma, ki tud erről valamit?

Magyar cím "Amíg bírunk csánjuk" - egy csángó falu hétköznapjai Külsőrekecsin

Külsőrekecsinben karácsonykor.

Az öregek még ismerik ezt az éneket. Csángó vidéken elterjedt, régi karácsonyi ének. Batranii mai cunoaste acest cantek. Cantec de Craciun de prin tinuturile Ceangaiesti.

A két éneket Szarka Fráncsiszkné Kati-tól vettem fel, aki múlt 60 éves. Elmondása szerint ezekkel járt énekelni az ő idejében. Kettő vagy három lány csoportosult és szürkülettől az éjféli miséig járták a falu minden házát a nagy tarisznyával a nyakukban. Mindannyiuknak megtelt a tarisznyájuk fontkaláccsal, és pereccel. A bátrabbak, utána is folytatták, de ez általában a fiúkra volt jellemző. (folytatjuk)

-Valentin-


...........................

Csángó betlehemes. Veress Sándor 1931.

Külsörekecsinben is fel kellene ébresszük ezt a hagyományt. Reméljük legalábbis sikerülni fog, ha máskor nem a Falunapokon.

2010-ben Budán (Moldva), megpróbálták újra éltetni guzsalyas hagyományát.

Így írnak magukról: Összehívtuk a szomszédokat, öregebbet, éfiabbat, nagyobb gyermekeket, sültüs (furulyás) és dobos bácsit és összeültünk egyet guzsalyoskodni! A régibb szokás szerint elévettük a guzsalyokat, gyapjú kájért köttünk riva, felbongaltuk az orsóra és szépen elkezdtük, hogy „Fonjunk, fonjunk, énekeljünk” ahogy az ének mondja! Aki megfonta volt a gyapjút, az kötögetett, kötte belőle a gyapjukarcunt (gyapjúzoknit), más tekerte a fonalat le az orsóról, Jancsi bácsi kötött egy kresznikot (halászhálót), hogyha kitavaszodik, menjen vele halászni a Szeretre. Aki nem tudott se fonni, se kötögetni, se sültülni, se dobolni, az énekelt, vagy csinált nekünk pukkot (pattogatott kukoricát)!

forrás innen: http://www.csango.ro/index.php?page=bd_guzsalyas2

guzsaly

Gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak.

Szláv jövevényszó vö. horvát-szerb nyelvjárási kuželj az a megfonandó szösz- vagy gyapjúcsomó, amelyet a guzsalypálcára tekernek, szlovén koželj guzsaly, malomrúd, szálvas, szlovák kužel kúp, buzogány mint tornaszer, guzsaly. A szláv szavak eredete tisztázatlan. A szó eleji szláv k- magyar g-re való hangváltozásra sok példa van lásd gácsér, gerenda.

Érdekesség, hogy a gúzs szó (vesszőből csavart kötél, béklyó, bilincs) a hasonlóság ellenére nem fakad egy tőről a guzsallyal. Lásd bolgár gozs vesszőkötél, szlovén gož szíj, gúzs, fehérorosz guzs szíj, kötél.

Guzsalyas, fonó

Textil alapanyag feldolgozási folyamatok, közösségi, zenés-táncos, szórakoztató megnyilvánulásának megnevezése. Azaz fonó.

A kenderszösz közös munkában (kaláka) történő felfonását a középkor óta jól ismerjük. Az öregeknek és fiataloknak, a közös munka során szokássá szerveződött együttléte egyidős a kendermunkával. A fonás az őszi betakarítástól farsang végéig tartó foglalkozás, amelynek igen változatos intézményei alakultak ki.

Az egész falu zengett

Nagyon szép volt karácsony estéjén. Egész falu zengett. Oan karácsonyi énekekvel, olyan szép volt hallani, jó volt hallani, mi a mennyországba lettünk volna.

De még jobban szerettem, mikor elkezdték mise után aztán szüleink, felnőttek énekelni, csokorba, nagyon szépen énekelték a Csordapásztorokat, Kelj fel keresztény lélek. Nekik ugye más volt a hangjuk, nem mint nekünk, a gyermekeknek de mindegyiknek megvolt az ő szépsége.

Sajnos a templomba az én koromba csak románul énekeltünk ilyen karácsonyi énekeket, magyarul csak a házaknál. Felkerestük a rokonjainkat, met tőllük kaptunk többet. Gyermekek azok annak örvendtek legjobban, ha kaptak valamit.

Nyisztor Ilona, Pusztina: Moldvai csángó karácsonyi énekek

A hagyományos világban karácsony estéjén és éjszakáján hangos énekszó töltötte be a falvakat, a házról házra járó énekes csoportok újra és újra himnikus lelkesedéssel adták hírül a valósággá lett csodát. Az énekesek előtt minden kapu nyitva volt, az egész közösség egy emberként örült és ünnepelt.
Nyisztor Ilonka énekes ezen a kiadványon személyes emlékként idézi meg gyermekkora karácsonyait, és énekli el azokat a jól ismert énekeket és köszöntőket, amelyek karácsony éjszakáján, sötétedéstől kora hajnalig a moldvai csángók falvaiban, az „énekelés” népszokása alkalmával elhangzottak.

Rekecsini híd alatt...

Köszönet a képért

Rekecsinben is fontos lenne egy ilyen ház létrejötte, ahol kézzelfogható lenne a szőttesek, varrottasok a népművészet változatos színes világa, ki is lett szemelve egy régi ház, de sokat kell még dolgozni, hogy létrejöhessen. Beszámolunk mindenről, de ha bárkinek van segítsége, ötlete szívesen veszik.

.................................

A Csángó Néprajzi Múzeum Pozsony Ferenc, egyetemi tanár magángyűjteményéből született meg. Pozsony Ferenc egy XX. század elején épített zabolai faházban 1974-ben tájházat alapított.

A tájház telkén, egy csűrszerű épületben 2003. szeptember 14-én nyitották meg az első állandó kiállítást Moldvai csángó magyarok hagyományos népművészete címen. Az intézmény kezdeményezői 2004-ben alapították a Pro Museum Egyesületet, ez a tájház és a csángó gyűjtemény tulajdonosa, működtetője. A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum 2005-ben betagolódott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szerkezetébe, mely biztosítja e külső részleg szakmai és intézményes felügyeletét. Az intézmény elsősorban a Moldvában élő csángó magyarok tárgyi és szellemi kultúráját gyűjti, rendszerezi és jeleníti meg. A Csángó Néprajzi Múzeum földszintjén hagyományos gorzafalvi, lészpedi és pusztinai lakásbelsőket, egy gorzafalvi fazekas műhely eredeti felszerelését, munkaeszközeit és termékeit lehet megtekinteni. Az állandó alapkiállítás keretében pedig a moldvai csángó magyarok születéstől halálig terjedő, szakrális és profán tárgyakkal szemléltetett életútja követhető nyomon.

A székely házban a látogatók megismerkedhetnek Zabola hely- és kultúrtörténeti emlékeivel, Basa- és Mikes családhoz fűződő képekkel, tárgyakkal és dokumentumokkal. Ugyanitt megtekinthetők XVI–XIX. századi kandallócsempék, a közelmúlt helyi viseletei, a népi kézművesség szerszámai és termékei, az első és a második világháború emléktárgyai valamint egy gazdacsalád tisztaszobájába, mely az 1930-as évek helyi lakáskultúráját tükrözi.

Az érdeklődők szakmai tájékozódását honismereti, néprajzi könyvtár és archívum segíti.

A húst megmossuk, és nagyobb kockákra vágjuk. A karikára vágott hagymát zsírban áthevítjük (nem pirítjuk), majd hozzáadjuk a paprikát, fokhagymát, és köménymagot. Összekeverjük, és kevés vízzel felengedjük. Rövid forralás után beletesszük a húst, megsózzuk és lefödve pároljuk. Ha párolás közben a leve elfőtt, kevés vizet öntünk hozzá. 1 és negyedórai párolás után hozzáadjuk a káposztát, és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Így pároljuk addig, amíg a hús és a káposzta puhulni kezd, majd hozzá adjuk a rizst és ezzel pároljuk készre. Tálalás előtt hozzákeverjük a tejfölt.

Ezt a receptet, sok másikkal, még nagymamám írta bele, a mostanra tiszta rongy, fiatalkori szakácskönyvébe. Azt mondja, lehet olajjal, baromfi, vagy disznóhússal készíteni, de a hagyományos, zamatos íz, csak a leírt formában bontakozik ki. Azoknak ajánlom, akik kedveli a régi ízeket. Egy borospince mellett, bográcsban elkészítve kitűnő.

Hozzávalók:
80 dkg marhalapocka 
50 dkg savanyú káposzta 
15 dkg vöröshagyma 
10 dkg zsír 
6 dkg rizs 
4 dl tejföl 
pirospaprika, fokhagyma, köménymag, só

A receptet beküldte: csiga4dada a Tutireceptek részére.

A falu a Kárpátok moldvai lejtőin, Bákótól délre helyezkedik el a Rekecsin-patak forrásánál, a Szeret jobboldali dombjai között található, tizenkét kilométerre Rekecsin (Răcăciuni) község központjától. Kialakulása a XIX. század első felére tehető, és a környékbeli falvakból ide ingázó favágó munkások beköltözésének kezdetével indult.

A helyi hagyomány szerint a völgy körüli dombokat beborító erdő, és a patak halgazdagsága vonzó volt az egyes -hatalom elől bujdosó- csángóknak. Külsőrekecsini katolikusokat először 1850-ben említettek egy misszió alkalmával 400 hívővel és egy 1807-ben épült fatemplommal. Az itt élő családok a mai napig megőrizték hitüket, a vallás nagyon nagy szerepet tölt be az életükben.

A falut dél és nyugat felől öreg bükk és tölgyfa lombjai takarják, amely biztosítja a falu tüzifáját. Ivóvizét a dombokból fakadó, kristálytiszta víz, vagy a mélyen ásott kutak (néhol gémeskutak) adják. A falu egészében csángómagyar, a családok száma megközelíti az ötszázat. A fő megélhetést a mezőgazdaság biztosítja. Helyi érdekesség a domboldalba ásott üregek sora, ezeket a termés (pityóka, répa, bor, pálinka, savanyúságok, stb.) raktározására hozták létre.

Néprajzi értékeik a következőkben jelentősek: nyelv, nyelvi szokások, népdalok, népmesék, régi imádságok és vallási énekek, öltözködés, építkezés, gyereknevelés, világnézet, egyes falusi mesterségek, viselkedés, rokoni kapcsolatok szabályozása stb. Népdalkincsük és néptáncaik után az itt készült szőttesek és varrottasok messzeföldön híresek.

Válogatás a Néprajzi Múzeum Fotótárának gyűjteményéből, Veress Sándor, Lükő Gábor, Domokos Pál Péter, Yrö Wichmann és Kallós Zoltán képei.